Dávid

Nem szeretném mellőzni a pocaklakómat, de úgy érzem, a kicsi fiamról is meg kell emlékeznem, hiszen egy tüneményes, életrevaló gyermek, és imádom.
Kezdem születése történetével...

Szóval, Dávid előtt 2009-ben voltam először állapotos, de sajnos őt elvesztettük még a 12. hét előtt. Végtelenül szomorúak voltunk a férjemmel, és évekig gyászoltuk a meg nem született gyermekünket. A remény 2012. július 3-án csillant fel, hogy mégis szülők lehetünk, mikor két csíkos terhességi tesztet tartottam a kezemben. Emlékszem, épp éjszakai fürdőzéshez készülődtünk, aznap vettem meg a digitális tesztet, és mondtam a páromnak, hogy indulás előtt tesztelek, hátha mégsem fürödhetek. Jó volt a megérzésem, és mind a ketten könnyeztünk a boldogságtól. Végül a fürdés elmaradt, de azért elmentünk a tópartra és nagyon jól éreztük magunkat a barátainkkal. 

Természetesen jöttek a tünetek szépen sorban, ahogy a nagy könyvben meg van írva. Végtelenül boldog voltam és fáradt. A kolléganőim sejtették, hogy valami van a háttérben, és nap mint nap megosztották velem az észrevételeiket.

Ahogy teltek a hetek, végre oda állhattam a főnököm elé, aki szívből gratulált, és biztosított róla, hogy minden vizsgálatra el tudok majd menni, és örül a boldogságomnak.

Szépen telt az idő, a tünetek is jöttek, mentek, majd mikor megmozdult a kincsem, az émelygés és a fáradékonyság elmúlt, és újra tele voltam energiával.
Minden egyes rúgásnak, mocorgásnak örültem, amit éreztem. Hála Istennek, a férjem szinte minden ultrahangos vizsgálatra el tudott kísérni, és együtt csodálhattuk a fejlődő babánkat, és hallhattuk a szíve dobogását. Jó sokára mutatta csak meg, hogy ő bizony kisfiú.

Elérkezett a TGYÁS időszaka. Elbúcsúztam a főnökömtől és a kollégáimtól, majd kezdetét vette a várakozás időszaka. Sajnos pár nappal később felszökött a vérnyomásom, és kórházba kerültem, ahol körülbelül 4 napot töltöttem, beállították a vérnyomáscsökkentő gyógyszer adagot, és biztosítottak róla, hogy a picivel minden rendben van, majd haza engedtek.

Két héttel később visszakerültem a kórházba, sajnos újra felszökött a vérnyomásom, és vizesedtem is. Már nem engedtek haza a nőgyógyászati osztályról.
Biztosítottak az orvosok, hogy a babának nincs semmi baja, de muszáj megfigyelés alatt tartaniuk, mert ha ismét elszáll a vérnyomásom, azonnal meg kell műteni. Nehéz volt elszakadnom a családomtól, de tudtam, hogy most ez a legtöbb és legjobb, amit a babámért és önmagamért tehetek.

Lassan összebarátkoztunk a szobatársaimmal, és kihoztuk a legjobbat, amit ebből a szituációból lehet. Drukkoltunk egymásnak, mikor rájuk került a sor, és megcsodáltuk az újszülött babákat.

A kiírt nap előtt délben, elfolyt a magzatvizem. Épp hogy befejeztem az ebédemet, és álltam fel az asztaltól, mikor elöntött a víz. Kérdeztem a szobatársnőmet, hogy ugye ez az? Mire nevetve felelte, hogy igen, és hamarosan babázni fogok. Még az evőeszközeimet sem mosogathattam el, azonnal be kellett mennem a vizsgálóba, onnan pedig a vajúdóba. A cuccaimat pedig a főnővér és a szobatársnőim pakolták össze, és hozták utánam. A férjemet is értesítették, aki egy órán belül meg is érkezett. Sajnos haza kellett küldenem, mert az szülésznő közölte, leghamarabb másnap lesz baba. A férjem csalódodttan bandukolt haza, telefonja pedig készenléten volt.

Éjfélig nem történt semmi, csak szivárgott a víz. Azt hittem, sose fogy el. Szerencsére, addig termelődik, amíg bent van a baba, mert ez a túlélése záloga, mint megtudtam. Szóval, éjfélkor elkezdődtek a 10 perces fájások, de nem voltak vészesek, mert kettő között még szundítani is tudtam. Reggel 6-kor megvizsgáltak, és zselét raktak fel, majd 8-kor újra megnéztek, zárva voltam. Megkaptam a beöntést, és elküldtek, hogy tegyem rendbe magam, ami eltartott majdnem egy órát. Újabb vizsgálat következett, utána pedig helyet kaptam ez egyik szülőágyan, és bekötötték az oxitocyn infúziót, hogy segítsék a tágulást.
2 óránként néztek, de nem tágultam. Délután 4-ig összesen 4 cm-re tágultam, és már nagyon le voltam gyengülve, így úgy döntött a vezető orvos, hogy 17 óra után megcsászároz, előbb nem tud, mert takarítják a nagy műtőt. Megszabadítottak az infúziótól, és megbeszélték velem a részleteket.

Epidurális érzéstelenítést kaptam, 17 óra 17 perckor világra jött a fiam. :) Csodálatos pillanat volt találkozni Vele. Teljesen úgy nézett ki, mint az édesapja. Ez a mai napig nem változott. :)

Azóta is boldog, büszke anyukája vagyok!